Az Év Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezete Díj első helyezettje a Szimbiózis Alapítvány

barathegy_szimbiozis_200710_ja-17.jpg
Forrás: Szimbiózis Alapítvány
Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezete Díj_szimbiozis.jpg

A Jakubinyi László Ashoka tag által alapított Szimbiózis Alapítvány "Egy hét mennyország" programja lenyűgözte a szakmai zsűrit, így teljes egyetértésben szavazták meg 2021-ben az Innovatív Szociális Szolgáltató Szervezete Díj első helyezettjének.

 

A kitüntetéssel szeretnék elismerni a kiemelkedően innovatív tevékenységet végző szervezeteket és felhívni a figyelmet a szociális ágazatban megvalósuló újításokra.

A díjat ünnepélyes keretek között a Szociális Munka Napja alkalmából adták át a budapesti József Attila Művelődési Központban.

 

 

Az alapítvány egyedi társadalmi felelősségvállalási programja, az „Egy hét mennyország” keretében az elmúlt időszakban 10 fogyatékos gyermeket nevelő családot látott vendégül a Baráthegyi majorságban található család- és fogyatékosságbarát panziójában. A pályázati lehetőséget hirdető Facebook-posztjukat néhány nap alatt 1.800-an osztották meg (238.000 főt elérve) és több mint 250 szívbemarkoló pályázat érkezett. Mindez azt jelzi, hogy óriási igény van erre a szolgáltatásra.

 

Fogyatékos gyermekkel együtt nyaralni, egyáltalán kimozdulni a lakásból nem egyszerű feladat, a közös nyaralás megoldhatatlan, mivel nincs olyan szálláshely, amely vállalja a speciális ellátást.

A program fogyatékos gyermeket nevelő családok számára egy hét kikapcsolódást biztosít, állataszisztált terápiával, szabadidős tevékenységgel, terápiás tanácsadással, közös szabadidős programokkal. Egyedi szolgáltatás a szülők tehermentesítése. A családot segítő „angyalkák” – speciális szakemberek – a fogyatékossággal élő családtagot bevonják a majorság életébe, így miközben ő tartalmasan tölti szabadidejét, a szülők, családtagok is pihenhetnek, feltöltődhetnek. Ilyen speciális, terápiás-turisztikai szolgáltatás jelenleg nincs a piacon. Mindezt térítésmentesen, olyan családok számára, akiknek szerény anyagi lehetőségei nem tették volna ezt lehetővé.

szimbiozis egy het mennyorszag.jpg

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a családi programok megvalósítása mellett a szülők tehermentesítése jelenti a kulcsot ahhoz, hogy a családtagok az itt töltött napok után olyan energiatöbblettel távozhassanak, ami új erőt ad majd a nyaralás utáni hétköznapokra. Nagyon fontosnak tartják továbbá, hogy a családban élő egészséges testvérek is minőségi időt tölthessenek szüleikkel. A családok visszajelzései alapján kiemelten fontos szempont számukra, hogy a Baráthegyi Majorságban szakképzett személyzet várja őket, illetve a Baráthegyi Panzióban fogyatékossággal élő gyermekük nem számít „csodabogárnak”.

A díjat a Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Innováció Alapítvány és a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület ítélte oda. Az elismeréssel együtt az alapítvány lehetőséget kap arra, hogy a szervezetet és további terveit a szakma képviselői előtt is bemutassa, valamint a Párbeszéd Szociális Munka Folyóiratban is publikálhatja működésének gyakorlatát.

Kattints ide még több hírért az "Egy hét mennyország" programmal  kapcsolatban.

 

Több mint 20 éve a fogyatékosok szolgálatában

Az alapítvány az elismerést követően is töretlenül dolgozik újabb és újabb programokon, fejlesztéseken. Nemrégiben elkészült a Zöldség- és gyümölcsfeldolgozó, összeszerelő üzem a Baráthegyi Majorságban, mely további 15 munkahelyet biztosít.

A földszinti, zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemben százszázalékos gyümölcslevek, valamint zöldség- és gyümölcskészítmények készülnek majd, bővítve a Baráthegyi Kincsestár palettáját. A második emeleten egy összeszerelő üzem kap helyet – mondta az Észak-Magyarországnak Jakubinyi László. A Szimbiózis Alapítvány elnöke hozzátette: A beruházás keretében tizenöt megváltozott munkaképességű munkavállalót napi hat órában foglalkoztat majd a Szorgoskert Nonprofit Kft. Az ő szükségleteikre már a tervezés során nagy hangsúlyt fektettek, rehabilitációs szakmérnököt is bevontak a folyamatba.

barathegyi-majorsag-uj-epulet szimbiozis

 

A zöldség- és gyümölcsfeldolgozó üzemben szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok mellett betanított gyümölcsfeldolgozó munkakörben dolgoznak majd a megváltozott munkaképességű munkavállalók, akiket infokommunikációs akadálymentesítéssel, fotós és piktogramos folyamatábrákkal és könnyen érthető leírásokkal segítenek majd a munkavégzésben.

A feldolgozórészlegnél értelmileg akadályozott, autizmus spektrumzavarral küzdő, hallássérült, egészségkárosodott munkavállalók is dolgoznak majd.

Jakubinyi László kifejtette: a munkaállomásokat az ő igényeikhez igazodva alakítják ki, elkerülve a zsúfoltságot és biztosítva a könnyű, átlátható és egyértelmű technológiai útvonalakat. A munkafolyamatokat is igyekeznek egyszerű, könnyen átlátható lépésekre lebontani.

Mi mindannyian azért dolgozunk, hogy segítsük és megkönnyítsük a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatását azáltal, hogy lehetőségeket teremtünk és biztosítunk nekik. Ennek érdekében számos, a megyében található speciális szakiskolával is együtt dolgozunk.

jakubinyi lászló - szimbiozis
"A társadalom szereplői egyre nyitottabbak a fogyatékkal élő személyek iránt." (Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány alapítója)

 

„Hatalmas eredménynek tartom, hogy ma már csaknem 500 fogyatékos személyt családostól segítünk nap mint nap, és 330 embert foglalkoztatunk, akiknek a 80 százaléka fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű. Mindez azt jelenti, hogy 2021-ben munkáltatóként is megjelentünk a piacon.

Mindent összevetve és az összes nehézség ellenére nagyon sikeres évet zártunk. Nem csupán megtartottuk a régieket, hanem új munkahelyeket is létrehoztunk. Új beruházásokat fejeztünk be, és új szakmai programokat alakítottunk ki, ami miatt nagyon büszke vagyok a kollégáimra, de azt is el kell mondanom, hogy év végére nagyon elfáradtunk.

Nagyon bízom abban, hogy az előttünk álló év mindenkinek sokkal pozitívabb lesz, mint a tavalyi volt. Azt látjuk, hogy a társadalom szereplői egyre nyitottabbak a fogyatékkal élő személyek iránt, ami nekünk pozitív bizalmi indexet jelent az elkövetkezendő időszakra. Meglévő értékeinket szeretnénk még intenzívebben megélni és fejleszteni, illetve új és izgalmas programokat megvalósítani” – mondta Jakubinyi László.

 

Forrás: