Eszter Harsányi
Ashoka tag 2018 óta   |   Hungary

Harsányi Eszter

Nestingplay
Eszter a játszóterekre úgy tekint, mint a közösség építésének egy fontos eszközére. Ezért a játszótereket és a szegregált óvodákat befogadó helyekké alakítja át, olyan helyekké, ahol az ép és a…
További információ

Itt olvashatod Harsányi Eszter rövidített Ashoka-profilját. A részletes, angol nyelvű leíráshoz kattints ide.

Az alábbi összefoglaló akkor készült, amikor Harsányi Eszter Ashoka tag lett (2018).

Bevezetés

Eszter a játszóterekre úgy tekint, mint a közösség építésének egy fontos eszközére. Ezért a játszótereket és a szegregált óvodákat befogadó helyekké alakítja át, olyan helyekké, ahol az ép és a fogyatékkal élő gyermekek együtt játszhatnak, ez pedig segíti mindkét csoportot abban, hogy empatikusabb, együttműködőbb és toleránsabb felnőttekké váljanak.

Miután korábbi vállalkozása, a MagikMe 2020-ban külföldre helyezte át székhelyét, Eszter immár a Nestingplay által támogat fogyatékkal élő gyerekeket és dolgozik a társadalmi inklúzióért.

Az új ötlet

Eszter a fogyatékkal élő gyermeket nevelő családok által tapasztalt társadalmi kirekesztés megkönnyítésére törekedett, ezért társalapítóként elindította a MagikMe-t. A szervezet részt vesz a befogadó játszóterek gyártásában, a helyi közösségek fejlesztésében és támogatásában, valamint az óvodapedagógusokat képző intézményekkel való együttműködésben. Terjeszti a szükséges eszközöket és know-how-t a befogadó óvodák számára.

Mivel a játszóterek elengedhetetlen közösségi terek Magyarországon, Eszter azért dolgozik, hogy átalakítsa ezeket a tereket a befogadó és empatikus társadalom felé vezető változás eszközévé. Eszter olyan integrált közösségeket tervez, ahol a fogyatékkal élő gyermekekkel rendelkező családokat helyi, támogató hálózat veszi körbe, amely a hatékony érdekképviseleten és a példamutatáson keresztül képes az intézményi szinten való valódi befogadásra is. Az, hogy már kora gyermekkorban a játszótereken együtt játszanak és megtapasztalják az együttélést, hosszú távú hatást fejt ki mind az ép, mind a fogyatékkal élő gyermekek társadalmi-érzelmi fejlődésére. A kora gyermekkori közös tapasztalatok ezeket a gyerekeket felkészíti arra, hogy a későbbiekben is együtt játszanak, majd később tanuljanak és dolgozzanak is együtt.

A probléma

Több, mint 1 millió fogyatékos ember él Magyarországon, és több mint 20 000 család nevel fiatal fogyatékos gyermeket. A nyilvánosság tudatosságának hiánya, a nem hatékony szakpolitika és a szegregált oktatás ennek a csoportnak az egész életen át tartó elszigeteltségét okozza. Ezeknek a gyermekeknek már a korai években sincsenek integrációs lehetőségeik, és tulajdonképpen egész életük során rejtve maradnak. Ez az élethosszig tartó elszigeteltség lehetetlenné teszi számukra, hogy a társadalomhoz aktívan hozzájáruló emberekké váljanak.

A stratégia

Egyre több olyan közösség, döntéshozó és oktatási intézmény van, amelyek hajlandóak megtörni a fogyatékkal élő gyermekek (és felnőttek) kirekesztésének ördögi körét, és hozzájárulnak a helyi szintű integrációhoz. Ahogy Eszter és a MagikMe iránti tudatosság Magyarországon nőtt, egyre több óvodapedagógus jutott el Eszterhez, érdeklődve arról, hogy el tudná-e hozni munkáját a közösségükbe. Programját így újabb és újabb közösségekbe vezeti be, ahol jelen vannak olyan emberek, akik nyitottak a kezdeményezésére. Ők egyfajta helyi nagykövetekké válnak, és lehetővé teszik a közösségük átalakulását, a helyi óvodák ajtóinak megnyitását a fogyatékkal élők számára, olyan gyerekek számára, akiknek egyébként a szegregált óvodákba kellene járniuk.

A személy

Eszter második fia, Áron, hat hónapos volt, amikor a család megtudta, hogy epilepsziában szenved. Eszter életében ez nagy fordulópont volt. Nem csak azt kellett látnia, ahogy Áron a rohamoktól szenved, hanem egyúttal a nyílt megkülönböztetéssel is szembe kellett néznie. Annak ellenére, hogy tanult családból származik, nem volt felkészítve arra és nem volt képes megakadályozni azt a szívbemarkoló tényt, hogy más gyerekek egyszerűen otthagyják Áront a játszótéren, és elhagyják őt életének első szocializációs szakaszában. Később megtapasztalta, ahogy a fogyatékkal élő fia megtanult játszani ép testvérével, majd azt is látta, hogy Áron óvodai társai együtt tanulnak vele és élvezik a közös játékot. Ezek az észrevételek arra ösztönözték őt, hogy elkezdje munkáját az integrált közösségek felépítése felé.